Chapter 13.

Megint kis késéssel, de megérkezett a rész!:) Csak annyit fűznék hozzá, hogy ezt a részt egyik barátnőmnek Orsinak ajánlom (remélem érted miért) :). Jó olvasást mindenkinek! xx

Nem néztem hátra, de éreztem, ahogy figyelnek az ablakból. A kocsi ajtajához léptem, majd kinyitottam.
- Szia drágám. – köszöntött Harry, majd közelebb hajolt és megcsókolt.
- Szia. – próbáltam nem feltűnően mosolyogni.
- Talán nekem örülsz ennyire, vagy ma valami jobb is történt veled, mint az, hogy most velem lehetsz? – indította be a motort és egy önelégült vigyor ült ki az arcára.
- Kis egoista. – böktem oldalba – Csak azon mosolyogtam, hogy anya és a lányok milyen aranyosak voltak mikor eljöttem.
- Irigykedtek mi? – puszilt homlokon.
- Persze, hiszen nem minden nap vagyok együtt egy olyan emberrel, mint te. – cirógattam meg az arcát.
Körülbelül tíz perces út után egy hatalmas bevásároló központhoz értünk, azt hiszem ilyet még sosem láttam, tényleg hihetetlen nagy volt.
- Na, itt fogsz tudni eleget vásárolni? – rakta jobb kezét a derekamra.
- Majd igyekszem, de muszáj leszel segíteni! – és elindultunk a bejárat felé.
Nem győztem végignézni az összes kirakatot, hiszen annyi üzlet volt. Rengeteg boltba benéztünk segédemmel, aki mint láttam, élvezte a dolgot. Én még egy utolsó helyre akartam bemenni, de Harry azt mondta nem jön velem, mert van egy kis elintéznivalója. Természetesen útjára engedtem, sejtésem se volt hová mehet, én pedig betértem a Tally Weijlbe. Eddigi szatyor adagomat most ezen a helyen dupláztam meg. Itt mindig jó cuccokat találok, szóval a nagy vásárlást most sem hagyhattam ki.  Ahogy kiléptem volna az üzletből megcsörrent a telefonom, Harry volt az.
- Figyelj szívem van egy kis gond. – mondta kissé idegesen.
- Ne már, mit csináltál? – dobtam le a szatyrokat ijedtemben.
- Na köszi - dörmögte – de most tényleg semmit. Csak annyi, hogy jó pár paparazzi mászkál itt és nem tudom, hogy te ehhez mit szólsz.
- Úristen ne már, ez az amitől eddig is féltem. Figyelj menj előre, én kimegyek a főbejáraton ahol bejöttünk. 15 perc múlva ott vagyok! – hadartam és kinyomtam a telefont válaszra nem várva.
Kicsit még álltam és elgondolkoztam. Eljött a pillanat, amire nem voltam felkészülve. Most vagy kimegyek utána és megtudja a világ, hogy ki vagyok, vagy várok még pár percet és mintha nem is ismernénk egymást kisétálok. Kicsit összeszedtem magam, összekapkodtam a táskákat, felvettem a napszemüvegemet és elindultam. Szépen, lassan lépkedtem, még megálltam pár bolt előtt, mikor megcsörrent a telefonom és láttam, hogy Harry csörgetett. Gondolom, ez azt jelenti, hogy most már mehetek nyugodtan. Gyorsabbra vettem a tempót és pár percen belül már a parkolóban is voltam a Range Rover után kutatva. Hiába kerestem, mászkáltam össze-vissza, de sehol nem találtam, így visszamentem a bejárathoz. Mire a kezembe vettem a telefont, kerékcsikorgást hallottam, és ahogy felnéztem már ott is állt előttem az autó.
- Mi az, most rally versenyre készülsz? – nyúltam a biztonsági öv után ahogy beültem.
- Nem, csak kipróbáltam valamit. – simított végig mosolyogva a combomon, majd elindult.

Hazafelé úton picit féltem, hiszen Harry száguldozva tette meg az utat, csodálom, hogy egy rendőrautó nem jött utánunk szirénázva. Első utunk hozzájuk vezetett, mert ő is vett jó pár cuccot, ezért segítettem neki kipakolni.
- Jól elment ez a nap, de fantasztikusan éreztem magam. – szedtem ki az utolsó táskát, amit ledobott a kezemből a földre és felkapott az ölébe.
- Mondtam már, hogy milyen gyönyörű vagy? – csak úgy csillogtak méregzöld szemei.
- Ne csináld már ezt, zavarba hozol. – húztam a pólóm nyakát a fejemre majd a vállára hajtottam a fejem.
- Imádlak zavarba hozni. – szorította meg erősen a derekam.
- Na fiatalok, miért itt? Hiszen erre való a hálószoba nem? – támaszkodott az ajtóban Louis unott arccal, aki mindezt végignézte.
- Nem foglalkoznál inkább a saját dolgoddal? Vagy inkább segíts becipelni a cuccaim. – vetett szúrós pillantást rá Harry.
- Van neked két szép lábad és kezed és szerintem megoldod egyedül is. – kacsintott.
Mivel szegénynek nem akadt segítsége, így én ragadtam meg pár táskát és vittem be. Beléptem az ajtón, rögtön a nappaliba néztem, ahol Niall ült gitárjával a kezében egy számomra ismeretlen személlyel, pontosabban egy lánnyal.
- Sziasztok! – integettem nekik.
- Óh, szia. – pirult el Niall – Bemutatom a barátnőm, vagyis az egyik barátom Blairt. – mondta hadarva szegény annyira zavarban volt, de én levettem az egész helyzetet.
- Szia Blair, örülök, hogy megismerhetlek. – nyújtottam a kezem felé.
- Én is örülök April, sokat hallottam már rólad. – mosolygott angyalian.
Nagyon aranyos lánynak tűnt, körülbelül velem egy magas lehetett és elég vékony.
 Hosszú, világos barna haja copfba volt foga és gyönyörű kék szemei szinte vonzották az ember tekintetét. Nem csodálom, hogy Niall leendő barátnője (vagy már az is), hiszen tényleg szép lány.
- Igen? – kérdeztem meglepetten – és mégis kitől, ha szabad tudni?
- A fiúk áradoztak rólad, hogy mennyire jó fej vagy. – ült vissza a kanapéra.
- Ó ez megtisztelő, de most megyek, leteszem a vásárlásunk terméseit, mégegyszer örülök, hogy találkoztunk. Sziasztok. – hagytam magukra őket és rohantam Harryhez, hogy begyűjtsek pár új infót.
- Harry! Miért nem szóltál nekem erről? – löktem neki a konyapultnak.
- Mégis miről? – tömte a szájába a sajtos-sonkás szendvicsét.
- Hát Blairről, elég aranyos csaj. – kaptam ki a kezéből, majd én is nagyon haraptam bele.
- Hé! – nézett rám durcásan – amúgy meg azért, mert Niall szerette volna titokban tartani, hiszen csak a napokban ismerkedtek meg és még elég friss a dolog. – hadonászott, mint valami karmester.
- De nagyon édesek így együtt, én szurolok nekik. – ült ki egy nagy mosoly az arcomra.
- És mi lesz velünk? Értünk nem szurkolsz?  – mondta szomorúan, lehajtott fejjel.
- Mi lenne bébi? Szerintem minden rendben van és ezért azt hiszem, nekünk már nem kell szurkolni. – emeltem fel fejét és egy csókkal tapasztottam be a száját, hogy most ne mondjon semmi hülyeséget.
- Szeretlek! – mondta mélyen a szemembe nézve.
- Pssszt, ne mondj ki olyat, amit megbánhatsz. – raktam a mutató ujjam a szájára.
- Ezt nem fogom megbánni sosem, hidd el! – most ő csókolt meg engem, amit egy nagy mosollyal jutalmaztam.
- Azt hiszem, nekem lassan mennem kell, hiszen már 9 óra és már biztos várnak otthon. Kérhetnék egy nagy szívességet? – néztem rá boci szemekkel.
- Bármit! – jelentette ki.
- Haza kísérnél? Ennyi cuccot nem bírok el egyedül. – néztem rá még mindig kérlelően.
- Kellett neked ennyit vásárolni, de persze ez nem kérdés, hogy elkísérlek. – fogott kézen és már indultunk is.

Kifelé menet, megint a nappali felé néztem, nem volt nehéz, hiszen a konyhából kifelé jövet egyenesen oda látni, de hiába, mert már nem láttam senkit, csak a már említett gitárt és a bekapcsolva hagyott tv-t. Végig néztem a cipőkön és láttam egy 38-as rózsaszín tornacipőt, amiből sejtettem, hogy Blair még mindig itt van.
- Ne mondj semmit, tudom mire gondolsz! – suttogta nevetve Harry, közben hatalmas tenyerét a számra rakta.
A hazafelé út nagyon hamar elment, főleg egy ilyen ember társaságában. Végig a kezemet szorította, egy pillanatra sem engedte el.
- Nos, köszönöm ezt a mai csodálatos napot, nagyon jól érzetem magam, és mondd meg Niallnek, hogy ne haragudjon, hogy megzavartam őket. – mondtam az ajtóban állva, körülvéve a szatyraimmal.
- Én köszönöm, hogy veled lehettem, a többit pedig hagyjuk. – simított végig az arcomon.
- Köszönöm Harry. – húztam magamhoz és szorosan megöleltem.
- Csókot, csókot, csókot! – kiabálták az ablakból könyökölve a lányok, mire nevetésben törtünk ki.
- Mit mondtak, ami ilyen vicces? – nézett szegény Harry értetlenül, hiszen ő nem érhette, hogy mit kiabáltak nekünk a saját anyanyelvemen.
- Csak, azt mondták, hogy csókolj meg. – mondtam kissé elpirulva.
- Ezt nem kell kérni. – mondta, és hirtelen megcsókolt, amire a többiek visításban törtek ki.
Egyszerre nevettünk fel, majd megölelt.
- Mindenkinek jó éjszakát, főleg neked gyönyörűm. – adott még egy utolsó puszit a számra, majd elindult.
Még egy párszor hátranézett mosolyogva, majd eltűnt a házak közötti sötétségben. Ahogy betoppantam a házba, máris kérdésekkel bombáztak, hogy mi hogyan történt, amit csak egy nagy mosollyal nyugtáztam.