Végre valahára visszatértem hozzátok! :) És megvan a jogsim is, megérte a készülés!! :D
Közben kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek és köszönöm azoknak az olvasóknak, akik kitartottak mellettem ez alatt a hosszabb kihagyás alatt is! :)
Nem is mondanék mást, minthogy jó olvasást mindenkinek! xx
Cammogva indultam hazafelé a
focizásból. Igaz, hogy szétrúgták mind a két bokám, de megérte mert nagyon jól
éreztem magam. Fáradtan dőltem el a kanapén és behunytam a szemem. Ha nagyon
túlzok akkor azt mondom, hogy elég lett volna öt perc hogy elaludjak, de
természetesen valaki megint nem hagyta.
- Gyere azonnal fel! – üvöltötte
Tom a fülembe.
- Hagyjál! – fordultam át a másik
oldalamra és rászorítottam a párnát a fejemre.
- Te akartad! – majd egy
mozdulattal elkapta a bokámat, lerángatott a kanapéról és elkezdett végig húzni
a nappali csempéjén.
- Engedj már el hülye gyerek!
Megyek én magamtól is. – rugdostam.
- Akkor csipkedd magad. – eresztette
le lábaim a földre.
Felérve a szobánk elé kinyitotta
az ajtót. A lányok bent beszélgettek, észre se vették, hogy ott állok az
ajtóban. Jó érzés töltött el ahogy végignéztem rajtuk, valamiféle nyugodtság és
elégedettség. Nem mondom azt, hogy mindig minden rendben volt köztünk, de olyan
nincs is hogy mindig minden rendben van. Büszke voltam rájuk, és örültem, hogy
ilyen emberek a barátaim. Fecsegtek össze-vissza és néha idétlenül felnevettek
egymáson badarságain, de jó volt így kívülről szemlélni az eseményeket.
- Végre, az elveszett bárány! – kiáltott
fel Flora.
- Mit akartok csajok? Mondjátok
gyorsan mert itt helyben elalszom! – dobtam le magam az ágyra, arrébb lökve
Florát.
- Szóval, úgy néz ki hogy a hétvégén nekünk haza kell mennünk. – húzta el a
száját Esther.
Hideg zuhanyként ért a dolog.
Ilyen gyorsan eltelt ez a pár nap?
- Nem tudnátok maradni még? Csak
egy picit, légyszi! – borultam térdre előttük.
- Nem lehet, sajnos ezt te is
tudod. – guggolt le hozzám Hannah - Estherék jövőhéten nyaralni mennek az egész
családdal, mi pedig Florával nyári munkára megyünk.
- De hiszen itt is lehet nyári
munkát vállalni, Esther ti pedig gyertek vissza ide nyaralni! – lelkendeztem,
mintha ez annyira tökéletes és egyszerű ötlet lenne.
- Lehetetlen, de April nekünk ez
a pár nap is felejthetetlen élmény volt! Harry úgyis hamarosan itthon lesz, szerintem
nem fogsz unatkozni. – kacsingatott rám Flora.
- Nagyon fogtok hiányozni remélem
azt tudjátok! De ácsi, meg kell ígérnetek, hogy az utolsó este bulizunk egyet! –
ez inkább kijelentésként hangzott mint ajánlatként.
- Tudod, hogy nekünk nem kell ezt
sokszor mondani! – majd jött a megszokott csoportos ölelés.
- Istenem, már megint ez a nyálas
rész. – zsörtölődött Tom, de mi egy párnacsata keretében elláttuk a baját.
Reggel, nem azt mondom, hogy ijesztő dologra keltem, de igazán meglepődtem. Még
lusta voltam kinyitni a szemem is annyira fáradt voltam, hiszem hajnal volt
mikor lefeküdtünk, mert addig egyfolytában beszélgettünk a csajokkal. Csak
forgolódtam, majd úgy döntöttem, hogy már muszáj észhez térnem, mert vissza
aludni már úgysem fogok. Ahogy a jobb oldalamra fordultam, Niall óriási kék
szemeivel találtam szembe magamat. Hirtelen azt hittem, hogy csak álmodom,
ezért energiám és időm se volt arra, hogy megijedjek.
- Basszus hát te? – kérdeztem két
ásítás között.
- Meg sem ijedsz tőlem? – nézett
rám kiskutya szemekkel - Amúgy csak felakartalak kelteni, de motyogtál
egyfolytában és kíváncsi voltam hátha valamit megtudok belőle fejteni, meg
nagyon aranyosan aludtál.
- Drága, egy ilyen angyali arctól
hogy a fenébe tudtam volna megijedni? – kócoltam össze a haját.
- Jaj April, ez nagyon kedves
tőled. – majd az arcára húzta a takarót, úgy hogy csak a szeme látszódott ki,
mert nem szerette volna, hogy lássam mennyire elpirult.
- És mit csinálunk ma? –
törölgettem a szemem.
- Még fogalmam sincs, de egy
biztos hogy Harry ma délután hazajön. – bazsalygott.
- Tessék? – kérdeztem vissza úgy,
mintha rosszul hallottam volna.
Ez a mondat számomra olyan volt,
mintha azt mondták volna, hogy megnyertem a lottót, vagy hogy örök boldogságban
és egészségesen élhetek a családommal. Vagyis a főnyeremény az enyém!
Rögtön kiugrottam az ágyból és
ideiglenes szekrényemben kezdtem kutakodni.
- Te hová sietsz? – nézett rám
Niall értetlenül.
- Hát, öltözök és indulhatunk is.
– álltam zavartan.
- April, a gép délután jön, addig
még van egy csomó időnk. – kuncogott.
- Ne haragudj, csak annyi jutott
el a tudatomig hogy Harry-ma-itthon. – vörösödtem el teljesen.
- Nem baj, öltözz fel és gyere le
reggelizni, közben nézek valami videojátékot és addig játszunk azon. – mondta
izgatottan és már el is viharzott.
Őszintén meg kell hogy mondjam,
nem érdekelt sem a reggeli, sem pedig a videojáték. Bár, ha belegondolok hány
lány tudna ezért ölni, hogy Niall közelében legyen akár csak öt percet is.
Persze én is nagyon örülök, mert imádom, de most nem meglepő, hogy mégis Harry
után vágyakoztam.
Az a pár óra olyan hosszan ment
el. Niall mutatott egy csomó játékot, ami engem baromira nem izgatott. Szegény
látta is rajtam de nem adta fel.
- Basszus, hogy te ezt mennyire
leszarod, pedig ez a legjobb játék. Most jött ki a napokban és szerintem
Londonban én vagyok az első akinek ez megvan. – mondta a lehető legbüszkébb
arccal.
- Ez szuper! De lassan nem indulhatnánk? – rágtam idegesen a telefonom szélét.
- Azért azt ne edd meg! Na jó, ezt a pályát befejezem és mehetünk. – fordult
vissza a tv felé.
A kocsiban ülve sokkal gyorsabban
elment az idő. Niall a rádióban lejátszott összes számot végig énekelte,
némelyiknél persze én is becsatlakoztam.
- Hoppá, neked egész jó hangod
van, sőt! – nézett rám meglepődve - Ezt eddig miért nem mondtad?
- Mert mondjuk nincs jelentősége?
– vigyorogtam.
- Nincs? Hát te nagyon el vagy
tévedve, te leszel az új hatodik tag! Jól jönne egy csaj. – röhögött.
- Miért, ennyire unalmas már
fiúkkal együtt énekelni? – kérdeztem felnevetve.
- Hát sajnos nem ez a helyzet.
Félek, hogy semmi nem lesz már olyan mint régen. – szorongatta a kormányt és
elhallgatott.
Ezt a választ nem igazán tudtam
hová rakni, de lehet csak azért mert lélekben már Harryvel együtt voltam.
Zavartan álltam a reptér egyik
szélső végében. A hely tele volt paparazzikkal és rajongókkal, de szerencsére
még minket nem szúrtak ki.
Már bemondták a gépet, a tömeg
megindult. Idegesen csavargattam hullámos hajam végét, majd megpillantottam
akire vártam. Olyan érzés volt, mint mikor először találkoztunk. Melegem lett,
az arcom kipirosodott, a szívem pedig azt hiszem új és erőteljesebb dallamokat
kezdett verni.
Csattogtak a vakuk, az emberek
mindenhonnan a nevét kiabálták, próbált mindenki képet csinálni vele. A
türelmetlenebbek már zajongtak és lökdösődni kezdtek, de ő csak mosolygott
mindenkire és próbált átjutni a tömegen. Szemei össze-vissza cikáztak a
tömegen, mintha keresett volna valakit, talán engem. És valóban, ahogy
meglátott zöld szeme újra ragyogni kezdett, arcára pedig levakarhatatlan vigyor
ült ki, kezeivel pedig idétlenül kalimpálni kezdett, ami megnevettetett. Arcom
teljes vörös pompában úszott, miközben Niall a tömeg felé tuszkolt. Le sem
vette rólam a szemét, bár én sem bírtam róla. Táskáját a mellette álló testőre
kezébe nyomta és elindult felém. Nem foglalkozott senkivel és semmivel, csak az
én reakcióm figyelte. Ingatag lépésekkel indultam meg irányába, szinte már
futottunk egymás felé. Karjaimat a nyaka köré fontam és elmerültem tekintetében.
-
Hiányoztál. – suttogtam halkan, alig érthetően a fülébe.
