Chapter 20.

Újra itt! :) Íme a 20. rész, kellemes olvasást mindenkinek!
Ja, és hétvégén anyák napja el ne felejtsétek! ;) xx

Még néztem volna egy darabig magam elé, vagy gyönyörködtem volna még a szemeiben, ha a telefonja csörgése nem húz vissza a való világba.
- Igen? Jó rendben, készülök! – majd le is tette.
Ebből a pár szóból is értettem, hogy lassan ideje összepakolnia.
- Segítsek abban is? – mosolyogtam rá.
- Örülnék. – nézett rám félénken.
Felmentünk a szobájába, összeszedtünk néhány holmit egy hatalmas gurulós bőröndbe, és alig negyed óra múlva már itt is volt érte egy gyönyörű fekete autó.
A sofőr kiszállt felnyitotta a csomagtartót, berakta a bőröndöt és udvariasan kihajtotta a hátsó ajtót is.
- Mi lenne, ha kijönnél velem a reptérre? – simogatta Harry a karom.
- Biztos vagy benne? Jó lesz az, ha minket együtt látnak? – igazgattam az ingje ujját.
- Szerintem a tegnapi buli után mindenki tudja az igazat, nem hiszem, hogy még titkolóznunk kellene. – puszilta meg a homlokom – Legalábbis én már nem szeretnék.
Mindig tudott valami olyat mondani, amitől őrülten kalimpálni kezdett a szívem. Tetszett neki ez a helyzet, mert ilyenkor mindig látta, hogy zavarba jövök.
- Akkor mehetünk? – intett a kocsi belseje felé.
Nem is válaszoltam csak behuppantam a puha bőrülésre.
- Peter indulhatunk. – szólt a kockás inges férfinak.
- Ő kicsoda? – kérdeztem suttogva.
- Egy új testőrünk, ő jön velem Amerikába. Nem engedi a management, hogy egyedül menjek. Mivel Paul és a többiek a srácokkal vannak elfoglalva, így őt rendelték ki hozzám. Olyan mintha egy bébiszitterem lenne. – mondta kuncogva.
De ahogy Harryről a sofőrre néztem, a visszapillantóban látszott, hogy a szája a füléig ér, ezek szerint meghallotta, hogy róla beszéltünk. Oldalba böktem Harryt, hátha észreveszi, és mondjuk bocsánatot kér vagy valami hasonló, de ő csak a szájához kapott és elpirult.
- Tudod, hogy szeretlek Pete!
- Köszönöm Harry! – majd zavarában, inkább a bal kezén lévő órájára pillantott.
20 perc múlva már a reptér előtt parkoltunk le. Nagyon féltem, hogy rengeteg lesz a paparazzi, így is elég kellemetlenül éreztem magam. Hiszen hol vagyok én a többi 1D-s barátnőhöz? Ugyan…
Peter utánunk hozta a bőröndöt, én pedig Harryvel kézen fogva mentem elől. Persze, hát miért ne lettek volna fotósok. Nem is értem, honnan tudják meg ezek ennyi idő alatt, hogy az adott híresség hová tart?
- Ne legyél ideges, nemsokára megszokod. – szorította a kezem és maga után húzott, egy várakozóterem szerűségbe. – Itt már nem látnak.
Közben intett Peternek, hogy most egy kicsit hagyjon minket.
- Én ezt sosem fogom megszokni nekem ez nem megy. – dobtam le magam a hideg fém padra.
- De igen, mert az én barátnőm vagy, és egy ilyen klassz csaj nem adja fel ilyen könnyen.
Már megint ez a heves szívdobogás, nem tudom ezt egy nap hányszor tudja velem eljátszani. Könnybe lábadt a szemem. Megcsókoltam, csak hogy ne lássa, ne lássa, hogy ennyire szeretem és hogy ennyire ragaszkodok hozzá. Magamhoz szorítottam, és hagytam, hogy átjárjon az illata.
- Vigyázz magadra kérlek! – szorítottam még mindig.
- Rám lesz aki vigyázzon, azt szeretném, hogy te legyél nagyon óvatos. A srácokkal már megbeszéltem, hogy odafognak rád figyelni és nem hagyják majd, hogy unatkozz. – nevetett.
- Jézusom Harry, mibe kevertél. – nevettem vele együtt.
- Nem hagyom, hogy magányos legyél. Aztán ha hazajöttem, bepótolunk mindent. – kacsintott.
- Köszönöm, nagyon szeretlek. – ugrottam a nyakába és össze-vissza puszilgattam.
- Úgy csinálsz, mintha többet nem is találkoznánk. – nézett rám furán.
- Egyszer sajnos annak is eljön az ideje. – néztem magam elé.

De erre már semmit nem tudott mondani, mert kockásinges sofőrünk már kopogott az ajtón, hogy ideje indulni.
Kiléptünk a hűvös teremből és a vakuk ismét villogni kezdtek. Harry még felszállás előtt vett egy üveg ásványvizet, amiből én is kaptam egy kicsit, mert már majdnem az ájulás szélén voltam.
- Mennem kell April, de amint megérkeztem rögtön felhívlak. Na, gyere ide. – ölelt magához.
Kicsit szipogtam, de erőt vettem magamon és arra gondoltam, igen ezt akarjátok látni? Hát akkor tessék. Belemarkoltam az ingjébe, magamhoz húztam és megcsókoltam, ott és mindenki előtt. Csak a nyüzsgést hallottam magunk körül, semmi értelmes mondatot nem tudtam belőle kivenni. Éreztem, ahogy belemosolyog a csókunkba.
- Ez igen, mondtam, hogy hamar megszokod a dolgot. – mondta büszkén, de már Peter a karjánál fogva húzta, hogy menjenek, mert már csak 10 perc van a felszállásig.
Még egy utolsó puszit adtam neki és útjára engedtem. Felvette a napszemüvegét megigazította szürkés kalapját, és ásványvizes üvegét szorongatva elindult.
Hiszen úgyis csak pár napról van szó, ki ne bírná ki?

Chapter 19.

Csak annyit fűznék hozzá, hogy jó olvasást mindenkinek! :)xx

Már megint az a fránya másnaposság... A fejemben mintha egy hatalmas, meg nem szűnő vihar tombolt volna és nem vágytam másra, mint egy liter szénsavmentes ásványvízre. A tegnapi buli szerkóm még mindig rajtam, a cipőim ledobálva az ágyam mellé, de ahogy ezek a dolgokat szemléltem, megakadt a tekintetem az ágy végében fekvő személyen, aki édesdeden aludt. Sötétbarna haja össze-vissza állt a hajzselé maradványai miatt, aminek több mint a felét valószínű, hogy már a takarómba dörgölte. Azt hiszem, tegnap ő hozhatott fel a szobámba. Előtört belőlem egy régi érzés. Hiányzott már az, hogy megint újra úgy szeressük egymást mint a normális testvérek. Nem is tudom, mikor aludhattunk együtt utoljára együtt. Talán mikor kicsik voltunk és anyáék elmentek bulizni, én pedig nem mertem egyedül aludni, ezért ő bejött hozzám, csak hogy ne féljek. Igaz, a földön aludt, mert nem engedtem magam mellé az ágyba, de ő még ezt is eltűrte nekem, és most is itt volt, mikor ilyen helyzetbe kerültem. Bár, sajnos már nem ez volt az első alkalom.
Megpróbáltam úgy leszállni az ágyról, hogy még véletlenül se keltsem fel. Úgy látszik a műveletet sikeresen teljesítettem, mert meg sem mozdult. Letolt nadrágja szokásosan ott hevert a földön a pólójával együtt, ő pedig összegömbölyödve, egy szál gatyában kucorgott. Arra már sosem volt ereje, hogy egy takarót magára terítsen. Fogtam az enyém, és a lehető legóvatosabb mozdulattal ráraktam, miközben egy lágy puszit adtam az arcára, mire ő láthatóan elmosolyodott.
Magamra vettem a köntösöm és ingatag léptekkel indultam meg a földszint felé valami folyadékért, mert a torkom már szó szerint porzott, sőt elég erős hányingerrel is küszködtem. De hát mit látnak szemeim, Tom és Phill horkolva, szuszogva és nem tudom még milyen hangokat kiadva feküdtek a kanapén. Bekapcsoltam a tv-t és a konyhába mentem, hogy engedjek magamnak egy kis vizet, aztán főzzek egy kávét. Nem hazudok, de körülbelül fél liter vizet egy szuszra megittam, amitől én marha, még rosszabbul lettem. Gyorsan odaraktam a kávét és elővettem egy kis kenyeret, hogy natúr sós pirítóst egyek, az ilyenkor általában jó. Kiöntöttem a sötét ébresztőitalt egy bögrébe, majd mindent ráraktam egy tálcára és lehuppantam a két fiú mellé.
- Kávé, kávé szagot érzek. - motyogta Tom, mint valami zombi.
- Jó reggelt neked is, de ezt megszívtad, mert több már nincs. - tömtem magamba a kissé égett, száraz kenyeret.
- Ne már, este te voltál totál kész, most pedig semmi bajod? - vakarta a fejét.
- A látszat néha csal, de köszönöm kérdésed már sokkal jobban vagyok. - válaszoltam flegmán.
- Segítség, nagyon rosszul vagyok. - nyafogott Phill, fejjel lefelé lógva a fotelből.
- Hogy ti milyen gyengék vagytok, aki éjjel legény legyen nappal is az, vagy hogy szokták azt mondani. - kapcsolgattam közben a tévét.
- Jól van okostojás, inkább hozz nekem is a kávéból, mert még Eva a végén megtudja mi volt este.
- Igen persze máris, hozom egy pillanat. - pattantam fel. Isten ments, hogy anya megtudja megint milyen barom voltam.
- Gratulálok Tom, te aztán értesz a nők nyelvén, adj egy ötöst. - mondta röhögve Phill és nagyot harapott a pirítósomból.
- Hallom ám! - ordibáltam nekik vissza.
- Basszus April, legalább lehoznád a telefonod, és nem nekem kellene felkelnem rá. - hadonászott idegesen Gabe.
- Ne haragudj! - léptem oda hozzá és szorosan magamhoz öleltem - De ideadhatnád, hogy megnézzem ki volt az.
- Harry keresett, délután megy a gépe azt mondta, de arra már nem emlékszem mikor. - rakta le a telefont a pultra.
Őrült gyorsasággal viharoztam az étkezőből ki a kertbe, majd a híváslistámból visszakeresve máris kicsöngött a telefon.
- Jobb reggelt kívánok. - szólalt meg rekedtes hangja.
- Ne haragudj, hogy nem én vettem fel, csak lent voltam kaját csinálni és... - de nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot.
- Oké April, ezt most hagyjuk, nem érdekel. - válaszolt kissé durván, amin eléggé meglepődtem, így még sosem beszélt velem.
- Valami baj van? - kérdeztem kissé félve.
- Nem semmi, csak épp most takarítom a tegnap este romjait. Nem tudnál átjönni? - lágyult meg a hangja.
- Máris indulok. - majd kinyomtam a telefont, ha már ilyen bunkó volt velem.
Visszamentem a fiúkhoz és gyorsan készítettem nekik is reggelit, amit igazából csak a bátyámnak szántam, de hát ezek a szemetek persze, hogy beleettek. Vágtatva indultam a fürdőszobába, majd egy gyors zuhanyzás és hajmosás után megmostam a fogam és felöltöztem. Egy nyúlott fekete V nyakú pólót vettem fel egy szürke farmer térdnadrággal és az elmaradhatatlan tornacipőmmel. Még a hajamat sem volt időm megszárítani. Azt hiszem, a lépcsőről lefelé repülve jöhettem és a srácok már csak az ajtócsapódást hallhatták utánam.
Út közben folyamatosan a telefonom néztem és végül 7 perc alatt sikerült is odaérnem, majd mint egy idegbeteg úgy dörömböltem az ajtón. Nagy meglepetésemre, nem Harry fogadott.
- Te meg mégis mi a francot keresel még itt? - förmedtem rá az előttem álló kócos barna hajú lányra.
- Hagyjál már, azt se tudom hol vagyok és ne kiabálj, mert szétrobban a fejem. - suttogta Hannah.
Arrébb toltam magam elől, hogy Harryt megkeressem, de nem kellett sokáig mennem, mert oldalról valaki szó szerint nekem ugrott és úgy szorított, hogy majd kipréselte belőlem a levegőt.
- Ne haragudj. - fordított magával szembe és kiskutya szemekkel nézett rám.
- Tudnék én rád valaha is haragudni? - toltam el magamtól, hogy jobban szemügyre vehessem - Na gyere, segítek takarítani!
Erősen szorította a csuklóm és nem engedte, hogy mozduljak. Most valahogy más volt ez az érzés, mintha mondani szeretett volna ezzel valamit. Nem szólt semmit, csak állt egy helyben és nézett, majd lassan ajkai elváltak egymástól.
- Fontos vagy nekem. - mondta halkan.
- Most miért mondod ezt? Mi a gond Harry, már a telefonban is hallottam, hogy gáz van. - kaptam el a kezem az övéből.
- Nincs semmi, csak tudnod kell, és azt is, hogy semmi kedvem elmenni arra a szarra, nem akarlak itt hagyni, hiába csak pár napra megyek. Nem jönnél velem? - lépett közelebb.
- Bármilyen jó is lenne, de nem, nem lehet. Ezt neked kell elintézned, nekem semmi keresnivalóm ott. De ne csinálj ebből ekkora ügyet, ez a dolgod és én ezt megértem, nem fogok még egyszer ilyenért hisztizni. - simítottam végig az arcán.
- Szeretlek. - mondta hangosan és érthetően.
Többször is mondta már, de most új érzés fogott el, olyan amilyen még sosem. Ez az egy szó olyan érzelmekkel volt tele, amilyeneket még senki nem adott nekem. Azt hittem csak a filmekben van ilyen, de tévedtem. A szívem, mintha egy új ritmust vert volna, a lábaim zsibbadni kezdtek, a kezem pedig megállás nélkül remegett, amit inkább próbáltam zsebembe rejteni.